7.A féltékenység és a feltétel nélküli szeretet; 8. A féltékenység – aforizmákban; 9. A féltékenység, mint „kényes” és „tabu” téma

***

Tartalom:

1. Alapkérdések

2. A féltékenység meghatározásairól és ennek emberi vonatkozásáról

3. Féltékenység kontra irigység

4. A tipikus féltékeny szólamokról

5. Féltékenység és szerelmi bánat

6. A féltékenység csoportlélektani szemszögből

7.A féltékenység és a feltétel nélküli szeretet

8. A féltékenység – aforizmákban

9. A féltékenység, mint „kényes” és „tabu” téma

***

7. A féltékenység és a feltétel nélküli szeretet

Paul Hauck könyve(3) külön fejezetben foglalkozik a "feltétel nélküli szeretet"-tel.

Ezt írja:

"A feltétel nélküli szeretet csak akkor szolgálja jól nemes célját, ha tárgya olyan személy, aki profitálni tud az áldozatból: a gyermek és az érett felnőtt. Többnyire csak ők nem élnek vissza mások nemeslelkűségével és kedvességével. A kisgyerek még nem tud pszichológiai játékokat játszani, az érett felnőtt pedig csak ritkán folyamodik hozzájuk."

A „feltétel nélküli szeretet” olyasmi, amit inkább elvárnak, mint nyújtani akarnak – általában az szokta ezt szóba hozni, aki érzése szerint nem kap meg valamit, ami – szintén érzése szerint – járna neki! Hauck megfogalmazása szerint: a gyermek egyszerűen azt várja el, amit létfenntartó ösztöne diktál és parancsol neki: ő maga a puszta létével járul hozzá a szülei bizonyos igényeinek kielégítéséhez, vagyis minél inkább hangsúlyozza létét (vagyis kifejezésre juttatja, hogy valamilyen szükséglete van, és kiköveteli, hogy ezt a szülei kielégítsék neki), a szülők annál inkább biológiai funkciójuk szerint cselekedhetnek, mintegy irányt adva létezésüknek: az utódok gondozását. Minél kevésbé ösztönös valaki, és minél inkább tudatos, annál kevésbé visz egyfajta magától értődő értelmet az érzelmi vonzódásba: a „vonzódom hozzá, mert vonzó, és ezen vonzódása cselekvésre sarkall az érdekében” átalakul egyfajta „vonzódom hozzá, mert több ok miatt is hasznos hozzá vonzódnom önérdekemből, és érte cselekedve önmagamért is jót teszek” attitűddé. Az 1. esetben az önfeláldozó szeretet mintázatát láthatjuk, a második esetben az áldozatvállaló, de az önérvényesítést is figyelembe vevő, „kooperatív szeretet”- re láthatunk példát. Többségünkben nem vagyunk érzelmileg stabil érzelmi állapotú személyiségek, így ezek szinte hangulatként váltakoznak egy folytonos spektrum mentén – hol önfeláldozóbbak, hol önzőbbek, hol kooperatívan önérvényesítőbbek vagyunk, de tisztán és folyamatosan senki nem posztol egy-egy állapotban, hanem ezek az állapotok szinuszhullám-szerűen váltakoz(hat)nak.

A féltékenységet, a féltékeny hangulatokat, gondolatokat legyőzni nem lehet, de ha megértjük őket, akkor ez sokat segít az önmagunkban való felismerésükben, és azonosíthatjuk magunkban azt az állapotot, amikor követelőzőbbek vagyunk, mint általában, vagy pedig a partner képes kevésbé kielégíteni igényeinket, mint azt szeretnénk, stb., és ha azonosítottuk, felismertük ezeket az állapotokat, akkor – ha nem is tetszik nekünk amit látunk, tapasztalunk, de – átvészelhetjük ezeket a követelőzőbb és kielégületlen állapotokat.

A „feltétel nélküli szeretet” hauck-i gondolata talán kissé átfogalmazva erre is vonatkozhat: vannak oly időszakok, amikor igenis így kell szeretni a másikat, de előfordul, hogy amaz éppen nincs erre hangolva, és nem viszonozza; míg a legnagyobb hiba mindezt elvárni, sőt követelőzően elvárni a másiktól, hogy érezzen irántunk mindig így.

***

8. A féltékenység - aforizmákban

Aforizmaíróként természetesen fontosnak tartom ennek a műfajnak a bölcsességeit boncolgatni, mert egy szűk mondatnyi jelentés-sűrítmény értelmező felhígítása számos dolgot elárulhat számunkra a saját gondolkodásunkról is!

Íme néhány a féltékenységről:

Paolo Mantegazza:

"A féltékenység a legesztelenebb, legnevetségesebb és legbutább emberi szenvedély".

- Hát, ebből nem lettünk okosabbak, legfeljebb azt tudtuk meg, hogy a féltékenység nem egy okos dolog.

Friedrich Schleiemermacher:

"A féltékenység olyan szenvedély, amely hévvel keresi azt, ami szenvedést okoz."

- Ez jól demonstrálja, hogy a féltékenység legalább annyira tudatmódosító állapot, mint a szenvedélyes szerelem - az ember valóságszemlélete belső okok miatt teljesen "szemellenzőssé" válik, egyfajta endogén hormonális tudatmódosult állapot, ami egyszerűen legátolja bizonyos valóságszeletek feltárulását, ami a külső szemlélők számára lehet h teljesen reális és felfogható, és a hatás elmúltával az illető maga is ebben a képben látja saját magát, és az akkori kívülállókkal egyetértésben képes értelmezni a korábbi "tudatmódosult" állapotát.

Jack London:

"A féltékenység megvetendő és bestiális vonás. Állati maradvány."

Erre annakidején különvéleményt is írtam: "... Akárcsak a szenvedélyes szerelem is!"

Felekei László (a Mesterem!):

"A féltékenység bizalom és önbizalom hiánya."

Erre is írtam kettőt annakidején: "... A féltékenység olyan reakció, amely azonnal létrejön, ha a szeretett személy nincs jelen!"

És még egyet: "... A féltékenységet úgy lehet elkerülni, hogy ha a szerettünk nincs jelen, akkor nem szeretjük."

***

 9. A féltékenység, mint „kényes” és „tabu” téma

Hovatovább sokaknak úgy tűnhet, hogy a féltékenység témája „kényes”, netán „tabu” – amikor valaki szóba hozza, akkor a társalgó felek olykor tétován hallgatnak, figyelnek, de alig tudnak mit reagálni: mások szeretetének birtoklási vágya nem feltétlenül tartozik a külvilágra; amikor valakit beavatnak ezen problémáikba az majdnem olyan intimitási fokú „aktus”, mint maga az a kapcsolat, amit ezzel másoknak is kiad. Nem véletlen – a féltékenység legalább annyira „elvakult” állapot, mint maga a szerelmi mámor; ilyenkor nem lehet az ember „józan eszével” beszélni. Lebeszélni legalább annyira nem lehet valakit arról, hogy szeressen valakit, mint arról, hogy ne legyen valakire féltékeny. A féltékenységgel kapcsolatban az emberek többsége, ha éppen nem féltékenyek, alig tudnak bármit mondani azon kívül, hogy a benne szenvedők szellemileg alacsony szintűnek ítélik, holott amikor belekerülnek ebbe az állapotba, míg benne vannak semmi másra nem tudnak gondolni, és követelik a környezetüktől, hogy az ő szemükkel és érzelmeikkel lássák a problémájukat. Ez keveseknek megy, így a féltékenység a szokványos társalgási témákon kívül szokott rekedni.

Pedig szerintem nagy szükség lenne rá, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat, mert a féltékenység az egyik legléleknyomorítóbb belső önmarcang, amit meg kellene tanulnunk kezelni, ha másként nem is, hát úgy, hogy megnyilatkozunk vele kapcsolatban.

A leírt idézetekkel, és a saját elgondolásaimmal természetesen senkinek sem kell egyetértenie. Ez egy olyan téma, ahol nincs olyan "jó tanács", amit feltétlenül meg kell fogadnia bárkinek is, mert senki sem akar ilyen "állapotba kerülni", azonban a kikeveredés belőle sokszor csak önmegerőszakolás útján történhet, ami mindent rombol, ami csak az útjába kerül.

A féltékenység megélése legalább annyira egyedi, mint amennyire minden szerelem az - legalábbis annak tűnik kívülről. De benne lenni – ez semmi mással össze nem hasonlítható, igazi skizofrén téboly egyesek számára: felfogjuk, hogy valami történik, de egy önálló életre kelt gondolati vírust érzünk az agyunkban, ami kényszeresen irányítja gondolatainkat, figyelmünket, szavakat mondat ki velünk, amiket akaratunk ellenére nem tudunk visszatartani, gesztusokat teszünk, amiket azelőtt sohasem ... és a legőrültebb dolgokra is képesek vagyunk csak azért, hogy a lélektépő érzés csillapodjon – „ legjobb” esetben veszekedés, vita, rosszabb esetben művi tudatmódosítás, alkohol és drogok, gyógyszerek, tovább fajulva a másik, vagy a féltékenységtől szenvedőnek önmaga tettleges bántalmazása, a legvégső esetben pedig, - aminél borzasztóbbat senki el nem képzelhet – akár a féltékenységet kiváltani vélt korábbi szerelmessel közös gyermek bántalmazása, vagy akár ... de ezt még leírni is annyira borzasztó lenne, hogy nem is teszem.

Nem tréfa dolog tehát a féltékenység, amit jól tudunk, ha benne vagyunk, de tudnunk kell ezt akkor is, ha másvalaki van benne a környezetünkben.

***

Folyt. Köv.

***

Irodalom:

(3)

Paul Hauck: A Féltékenység (Mi az oka, és hogyan győzzük le?) – Hétköznapi Pszichológia sorozat, Park Kiadó, Bp., 1987

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.