Az „érzés-analógia”, avagy: szorongás és félelem a birtokunkban lévő elvesztésétől, részben már tárgyiasult formában = úgy véljük tudjuk, hogy ki, vagy mi fog minket megfosztani attól, amink van.
Kép forrása: http://users.static.freeblog.hu/f/a/c/facer/files/T%C3%B6ltel%C3%A9k/szak%C3%ADt%C3%A1s.jpg
***
Tartalom:
1. Alapkérdések
2. A féltékenység meghatározásairól és ennek emberi vonatkozásáról
3. Féltékenység kontra irigység
4. A tipikus féltékeny szólamokról
5. Féltékenység és szerelmi bánat
6. A féltékenység csoportlélektani szemszögből
7.A féltékenység és a feltétel nélküli szeretet
8. A féltékenység – aforizmákban
9. A féltékenység, mint „kényes” és „tabu” téma
10. Megjegyzések – válaszok, ill. kommentárok
11. Az „érzés-analógia”
***
11. Az „érzés-analógia”
Fontos szempont, hogy a féltékenységet nehéz megérteni, ha önmagában nézzük, de ha "érzés-analógiát" alkalmazunk, akkor tudjuk szemléltetni azok számára is, akik még nem élték át (ha voltak olyan szerencsések!)
Mint írtam, a féltékenység – most már használjunk szóetimológiát is, mert eddig ezt nem tettem – tkp. egyfajta szorongás valaminek az elvesztésétől, ami ugyan a birtokunkban van, vagyis FÉLELEM valami elvesztésétől, de részben már tárgyiasult formában, pontosabban úgy véljük tudjuk, hogy ki, vagy mi fog minket megfosztani attól, amink van.
Csak annyit kell tennünk, hogy veszünk egy dolgot, ami a miénk, és rendkívül fontos a számunkra, mivel valamilyen alapvető szükségletünket elégíti ki, ami akár a létfenntartásunkat is biztosítja – lehet itt "profán" dolgokra is gondolni, pl. a lakhelyünkre (lakás, ház), munkaeszközünkre (akár jármű, akár eszköz, stb.), és arra kell gondolnunk, el kell képzelnünk, hogy ezt egyszer csak valaki más is használni kezdi; mondjuk akkor, amikor mi nem használjuk. Pl. a házunkban a távollétünkben foglalatoskodik valaki, vagy a járművünket használja valaki, miután mi azt " letettük". Ha úgy vesszük, igazából semmi más nem történik, mindössze az, hogy az illető "birtoktárgyunk" "szabad kapacitását" valaki más kihasználja. (Sokszor a szerető-kapcsolatokban is "mindössze csak" ez történik!)
Tárgyiasítva ennyi az analógia, de a féltékenység vonalán továbbgondolva felmerül az "idomulás" kérdése, vagyis az a jelenség, hogy ha az általam, a sajátomként kezelt dolgot más is használja, ennek a használatnak kezdenek meglátszani a jelei. A dolog kezd nem úgy működni, mint megszoktuk, az eredeti általunk élvezett funkcióját nem tölti be úgy, mint korábban.
Ha magunkból indulunk ki, akkor egy használati tárgyunk használatakor "egyénre szabottan" használjuk, vagyis a dolog a mi használatunkhoz fog "idomulni", vagy a használati "stílusunk” nyomán feltételezzük, hogy az illető dolog milyen mértékben kopik, milyen mértékben megy tönkre, mikor kell karbantartani, stb.; ha azonban más is használja azt az eszközt, akkor mindez a képlet eléggé felborul - előre nem látható módon kezd viselkedni, váratlanul romlik el, és tkp. fogalmunk sincs, miért történik mindez, mivel nem voltunk jelen a "használatakor". Ha a létfenntartásunkhoz alapvetően szükséges eszközről van szó, akkor érthető, hogy ez nem fog tetszeni, és félni kezdünk, hogy amikor majd mi használjuk az eszközt, akkor már nem tudjuk, hogy mi fog történni. -- A szerető-kapcsolatok tudomásra jutásakor szinte mindig az az első gondolat, hogy a partnerünk szeretője csak ront a partnerünkön, de mindenképpen negatívan fogja befolyásolni a hozzánk fűződő kapcsolatát. - Tudni kell, hogy ez nem feltétlenül van így.
Rosszmájú társadalomkritikai megjegyzésnek tűnhet a következő (sajnos a forrását nem tudom):
"A modern, kiegyensúlyozott család minimum 4 főből áll: feleség, férj, gyerek, szerető." Korábban azt tettem hozzá, hogy "bármelyik oldalon" (értsd férj, vagy feleség oldalán).
Ha úgy vesszük, a féltékenység szinte törvényszerűen felüti a fejét a "törvényerőre emelt" monogám kapcsolatokban, és ez alapján azt is mondhatjuk, hogy a féltékenység a monogám törekvések kerékkötője, illetve csődje. A kizárólagosságra törekvés, és a házasságban ennek az elérésének az ígérete is elvezethet oda, hogy a másik birtoklásának érzése annyira természetessé és szükségletté válik, hogy annak már kis "nem birtoklása" is oda vezethet, hogy az illető valósággal terrorizálni kezdi azt, akit tkp. " szeret" - de itt fogalmazzunk úgy, hogy aki " birtokolni szeret"!
***
Folyt. köv.
***
Melléklet:
Olvasói megjegyzések, No. 3.
Erre a mondatomra: „ Ahogy írtam - valóságos tudatmódosult állapot, ...”
Ezt a reagálást kaptam az egyik olvasótól:
„Igen!És aki benne van, később teljes fájdalommal mondja el, hogy Ő nem is akarta a másikat megbántani, de egyszerűen "elöntötte az agyát" valami. Azt hiszem itt is, mint bármely "lelki"-probléma megoldásnál a viszonylag hosszú idejű, tudatos odafigyelés hozhat eredményt. A szörnyű még az benne, hogy minél jobban próbálja kötni magához féltékenysége tárgyát, annál jobban eltávolítja.”
Válasz, kommentár:
Ez az " elöntötte az agyát" eléggé jól fejezi ki azt, ahogyan a dolog mechanizmusa működik. A féltékenység észlelési, hormonális vetületére azonban még nem térek ki részletesen, csak jelzem, hogy ilyenkor természetesen stresszhormon-szerű anyagok „öntik el az ember agyát”.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
