Egy heves vita jelenetei arról, hogy a férfiak tényleg olyan „rosszak”-e, mint ahogyan egyes nők néha gondolják, vagy a nők rosszul gondolják, hogy a férfiak annyira rosszak lennének…

Kép forrása: http://nana-eddy.blogspot.hu/2010/03/cheater-cheats.html
/A vita sok pontját szakirodalmi tények támasztják alá: Pl. David P. Barash: Szociobiológia és viselkedés, Hollandia, 1977; magyar kiadás: Natura, Gervai Judit, 1980. – Anne Moir-David Jessel: Agyszex – Női agy, Férfi ész?, Anglia, 1989; magyar kiadás: Gondolat, Vitray Tamásné, Bp., 1992; - Richard Dawkins: A vak órásmester – Gondolatok a darwini evolúcióelméletről, 1986; magyar kiadás: Akadémiai Kiadó-Mezőgazda Kiadó; Síklaki-Simó-Szentes i, 1994; - Joseph P. Forgas: A társas érintkezés pszichológiája, Oxford, 1985; magyar kiadás: Gondolat, László János, Bp., 1989./

***

A NŐ ÍRTA:
„A nő, mivel érzelmesebb, a szívével "lát", s sokszor ez a veszte!”

A FÉRFI ÍRTA:
MEGJEGYZÉS A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.7.

Ha a nő a „szívével lát”, akkor semmivel sem másabb, mint az a férfi, aki a „gatyájában hordja az indíttatásait” – mivel mindketten egy irracionális világban élnek: a nő azt hiszi, hogy örökké szeretni fogja AZT AZ EGYETLEN férfit, A FÉRFI MEG AZT HISZI, HOGY MINDEN NŐT MEG KELL KAPNIA.
Ehhez egy adalék a szociálpszichológiából: 1. általában, ha a férfi vet véget egy kapcsolatnak, a felek többnyire barátok maradnak; 2. ha a nő szakít a férfivel, akkor épp ellenkezőleg, haraggal válnak el, és a kapcsolat megszakad. Vagyis – mivel a nő a szívével lát, így nála inkább végérvényesek az önkéntes döntései, mint a férfiaknál általában (igaz, a rugalmasság sokszor intelligencia kérdése is). Továbbvezetve – természetes, hogy a nőnek ragaszkodnia kell párkapcsolati döntéseihez, hiszen nála ez életre szóló következményekkel jár, míg a férfi (… és szinte halom: „a férfi csak egyvalamit akar”, meg hogy „egyvalamire jó”) biológiailag „pazarolhat”. Az evolúciós genetikában úgy tartják, hogy az állatvilágban azért harcolnak a hímek a nőstényekért, mert a nőstények petesejtje a nagyobb, míg a hímivarsejtek (persze ivaros szaporodásnál macerás ez ennyire!) nagy száma miatt, a hímek pazarlóbban bánhatnak vele. De ebbe most ne menjünk bele!
Lényeg, hogy a férfi a nővel szemben kevésbé haragtartó, mint a nő a férfival szemben – és napjaink feminizálódó világában erre a nők igencsak rá is játszanak. A férfiak ugyan viccelődnek a női hisztin, de nemigen tudnak a legtöbbször ellentmondani neki – papucsállatosodunk, férfitársaim! Ha tetszik, ha nem! Mondhatnánk, hogy ez így van jól, de –és itt a lényeg!- bármennyire is jó ez a nemek közötti demokratizálódás, túl gyorsan alakulunk át feminizálódó világgá, a több száz, sőt több ezer éves, sőt az egész eddigi patriarchális kulturális alapjaink után. Semmi baj sincs ezzel, csakhogy olyan ez, mint az indiánoknál a tüzes víz: nem tudják, hogyan kell vele bánni, így ha használni merik, általában ez a vesztüket jelenti. (igaz, ez talán nem annyira jó példa:)
A lényeg, ami a fentiekből is következik – a nő haragtartóbb, ha sérelem éri, és az ő kezében van a döntés joga. Miért – talán azért, mert ő a szívével lát. Nos, olyan kérdésekben is, amiben az ésszel kellene látni.

Mert, pusztán biológiai alapon szemlélve a nemi különbségeket: a szexualitás (merthogy ez a vita részben erről, és persze a nemi alapon álló hatalmi struktúrákról szól) a nő részéről elsöprő részben az utód nemzését, és annak nevelését jelenti (az állatvilág túlnyomó többségében is, így ezt vehetjük standardnak is). Világos, hogy neki, ha tetszik, ha nem, ösztönösen is kötődnie kell az utódjához, és a patriarchális elgondolás az volt, hogy ezen az alapon, majd kötődni fog az őt és az utódot eltartó hímhez, a férjéhez is – de ez nem így van! Igaz, hogy a legkülönbözőbb felsőbbrendű (állat-!)fajoknál kialakul a monogámia, de ez is csak ritkán szól holtodiglan-holtomiglan (a madárvilágban, és a páviánoknál, sőt még a csimpánzoknál is mindennapos a hűtlenség, és a háremtartó domináns hím háta mögött rendszeresen párosodnak a nőstények az alacsonyabb státusú hímekkel is).

… Divatos a kiindulópontokat keresni, pl. mikortól készítenek bizonyos borfajtát, mióta beszélhetünk technikai civilizációról, stb. Nézzük, itt lehet-e kiindulópontot találni – mert lehet, méghozzá a városiasodás kezdetét, akármelyik kultúkörben is keresgélünk. Vagyis, amikor a kisközösségek beolvadtak a nagyközösségbe, pontosabban, amikor a kisközösségek megszűntek izoláltan létezni… no ez volt az erkölcsi romlások ideje is, és ez manapság az erkölcsi fuldoklás oka is, és az is marad, mert a szokásos erkölcsi normáink nagyközösségi szinten nem működnek – a biológia valahogy nincs felkészülve arra, hogy pár száz éves változásokat követni tudjon egy olyan szervezet, ami jó 1millió éves fejlődés eredménye (mármint a hominidák társadalmi életközösségi formáinak kialakulását nézve).
Ebben a változás zuhatagban, a nő nem hivatkozhat arra, hogy ő a szívével lát, mert a férfi is legalább lát annyira a szívével, mint amennyire a nőnek kellene látni az eszével is, ha már Homo Sapiens ő is. Az ilyen felosztást én éppen a nők részére látom sértőnek, hiszen ezzel azt jelentjük ki, hogy a nő szempontjai maradtak ugyanazok, mint az őskorban, - ami nem így van - és ebben az esetben faramuci dolog valamiféle intellektuális indoklást adni arra, hogy éppen ezért kellene más bánásmódban részesülniük... ezzel azokat a nőket sértjük meg, akik éppen olyan jól ellátják a férfi feladatokat, mint hím társaik (ha nem jobban).

***

A NŐ ÍRTA:
”Tárgyilagosan, reálisan kevés nő lát, de őket nem szeretik a férfiak, mert " túl okos".”

A FÉRFI ÍRTA:
MEGJEGYZÉS A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.8.

Másik dolog, hogy a férfiak szeretik az okos nőket – csak azt nem szeretik, ha náluk az „okosság” a férfiak kihasználását jelenti (mert valljuk csak be, hogy az „okos” jelző ebben a kontextusban erre vonatkozik!). Meg aztán – az intelligencia is vonzó a nőkben! Sőt, akkor nem is kell annyira a fizikai vonzalomra építeni, ha intellektuálisan társa lehet a férfinek. A férfiak szeretik azokat a nőket, akikkel „férfias” dolgokról lehet beszélgetni, pláne úgy, hogy a nőt is érdekli a dolog – vagyis nemcsak egy kapcsolat elején, mert akkor a hormonális hatások miatt mindkét fél nagyon befogadó a másik világnézetével, szokásaival, hobbijaival kapcsolatban (ugye a szaporodás mentális kellemes atmoszférája mindenekfelett!) hanem egyébként is. Nincs annál fárasztóbb egy férfi számára, amikor a nő állandóan arra ösztökéli, hogy számoljon be az érzéseiről, stb. Tudomásul kell venni, hogy: „Ha lelki és érzelmi dolgokról van szó, a férfiak teljesen analfabéták”(BS). Hogy hasonlattal szemléltessem – ez legalább olyan a férfi számára, mint a férfi hobbijának élménysztorizgatása a nő számára. A férfiak nem úgy vannak összerakva, hogy az érzelmi életüket ki tudják fejezni, ettől függetlenül azért ők is látnak a szívükkel, éppen csak kifejezni nem tudják! Mármint szavakkal – ha ezt tettekkel sem teszik (lásd. Shakespeare: „Aki nem mutatja, nem szeret”) akkor ott már tényleg gubanc van. Mellesleg több házasság ment tönkre a feleségek állandó érzelmeskedése miatt, mint a férfiak gyakorlatiassága miatt. Mert lehet, hogy a férfi lép félre gyakrabban, de az is biztos, hogy ezt amiatt a nő miatt teszi, amelyik mellette van. (igen, itt is jogos az, amit szoktak a nők flegmán méricskélve hangoztatni: „peeersze, minden félrelépésnek megvan az indoka” – de ez mindkét félre igaz)

Meg aztán – a nőket nem kizárólagosan szexuális tárgyként látják a férfiak, de ahogy említettem, a nagyközösségekben ez teljesen összekuszálódik! (Ne gondoljunk most a pornó műfajára, amit így szoktak hangoztatni, merthogy annak is megvan, meglenne a hasznossága – ha az aktus jelentősége végre elérné az őt megillető reális szintjét, akkor pl. nem kellene tartanunk a túlnépesedéstől, a szex valóban örömszerzés lenne, és végre megtanulhatnák az emberek, hogy ne higgyenek pl. a katolikus egyháznak, és egyéb szónokoknak: a szex az emberek között ma már elsősorban az örömszerzés eszköze, és ha ezt felfognánk, tényleg csak azoknak lenne gyereke, aki akar is, nem pedig azoknak, akiknek „úgy sikerült”, stb., mert ennek megvannak, úgymond a technikai feltételei, ami, hát igen, megint csak intelligencia függő, amit egy „okos nő” biztosan tud, ismer, mert aki csak a szívével lát…

***

A NŐ ÍRTA:
”A legjobb az lenne, ha mi nők meg tudnánk tenni azt, amit a barátnőm ajánlott,(ő csak tudja), a férfit a magunk javára kell alakítani, és hiába mondom neki: már akit lehet!”

A FÉRFI ÍRTA:
MEGJEGYZÉS A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.9.

Nos, ezzel nem szerez egy nő sem jó pontokat a férfiaknál, mert úgy is mondhatnánk, hogy ez arról szól: „hogyan használjuk ki a férfiakat”. Nos, ezt mondja egy tipikusan a szívével látó okos nő. Rossz hírem van – a legtöbb nő tudja ezt, sőt teszi is ezt, még akkor is, ha ennek tudatában sincs! Éppen elegendő ehhez az, hogy egyszerűen csak – a szívére hallgat. A szex-szel való manipuláció az egyik legegyszerűbb fogás (= a kielégítetlen ember eléggé jól irányítható, amíg be nem dühödik), aztán ott a jó öreg hiszti, ami meg olyan, mint amikor a beteg legyint az orvos latin hablatyára, és automatikusan beveszi a gyógyszert. Mer ugye, a férfi érzelmi téren nemigen jártas, így arrafelé könnyű „megtréfálni”.

Aki azt mondja: „már akit lehet”, nos, az inkább irigynek mondható. Ez pedig némiképp azt is jelenti, hogy az illető feleség nem igazán fejlett „érzelmi intelligenciáját” tekintve – merthogy van ilyen is. (eddig kb. 7-fajta alap intelligencia fajtát tanulmányoztak). És aki hiányol egyfajta képességet, az bizony szeretné azt használni is. Ekkor kénytelen az ember (a nő) más téren kompenzálni, mondjuk úgy, hogy azt hiszi, hogy ha elég sokat gondolkodott már a férfiak dolgain, esetleg másokkal (általában más nőkkel) sokat beszélgetett róluk, akkor nagyon is jól érti őket, érti hogyan működnek… holott pusztán csak arról van szó, hogy csak sokat foglalkozott a témával. Talán férfiakkal kellene beszélgetni, nekik feltenni a kérdéseket – ámbátor ritka madár az a hapsi, akivel ilyen témában szót lehet érteni, és erősen gyanítom, hogy mi sem értenénk szót.

Mellesleg – azok a nők, akik a „maguk javára formálják a férfit”, azok általában ezt nem sokáig teszik, esetleg sok férfivel teszik rövid ideig – de házasságban ez oda szokott vezetni, hogy bizony a feleség (a nő) elkezdi megunni a férjét (a férfit) mert a maga képére alakította, minden momentumát irányítani tudja, és ki szeressen egy rabszolgát…tartósan? És megint a kalandozásnál vagyunk, vagy pedig a más felé kacsingatásnál, amit bizony a nők köszönhetnek maguknak, ha papucsot csinálnak a férjükből. Vagy pedig a házasság olyan fajta megromlásánál, hogy a felnőtt gyerekek kirepülése után, már csak besavanyodott együtt mellett élésről van szó, ahol bizony nem ritka, hogy valamelyik fél bizony már a másik halálát várja… más módon nem tudva véget vetni a kapcsolatnak. Ilyen is előfordul.

De mit is akartam ezzel mondani? – talán azt, hogy a férfiak bizony olyanok lesznek, amilyenné a nők teszik őket. A férfi a társadalom univerzális munkaeszköze, szinte mindenre jó, éppen csak szülni nem tud és szoptatni (és bizony már a spártai történelemből tudjuk, hogy ott bizony kötelezően előírt gyakorlat volt a homoszexualitás,.. azt hiszem jó, hogy azok az idők már elmúltak!). A nők felszabadulásának idejétől számítva tkp. a nők is nagyobb részt vállaltak a férfiak, mint munkaeszközök használatában, és bizony olyanoknak tűnnek időnként, mint a kisgyerekek, akiknek egy kés került a kezükbe – ez az ősidők óta velünk élő univerzális szerszám egyike azoknak, ami megsokszorozta lehetőségeinket, de egy gyerek kezében veszélyes, másokra és önmagára veszélyes eszközzé válhat, és válik is.

Lehet, hogy a pornográfiára azt mondják a nők, és a feministák, hogy azért káros, mert a nőket a szexuális vágyak kielégítésére való puszta eszközként mutatják be (pedig sok nő mennyire örülne neki!), holott a férfiakat pusztán a keresetükért eltűrő feleségek, akik bármikor visszabújhatnak a biológiai funkciójuk (szülés és utódgondozás) mögé, ugyanazt teszik, sokszor olyan társadalmilag felruházott jogokkal, hogyha elválnak, akkor a férjet teljesen kisemmizhetik, megfoszthatják még a gyerekeikkel való fogaklozástól is, időnként.


Folyt.köv.

 Egy heves vita jelenetei arról, hogy a férfiak tényleg olyan „rosszak”-e, mint ahogyan egyes nők néha gondolják, vagy a nők rosszul gondolják, hogy a férfiak annyira rosszak lennének…

/A vita sok pontját szakirodalmi tények támasztják alá: Pl. David P. Barash: Szociobiológia és viselkedés, Hollandia, 1977; magyar kiadás: Natura, Gervai Judit, 1980. – Anne Moir-David Jessel: Agyszex – Női agy, Férfi ész?, Anglia, 1989; magyar kiadás: Gondolat, Vitray Tamásné, Bp., 1992; - Richard Dawkins: A vak órásmester – Gondolatok a darwini evolúcióelméletről, 1986; magyar kiadás: Akadémiai Kiadó-Mezőgazda Kiadó; Síklaki-Simó-Szentes i, 1994; - Joseph P. Forgas: A társas érintkezés pszichológiája, Oxford, 1985; magyar kiadás: Gondolat, László János, Bp., 1989./

***

A NŐ ÍRTA:
”Mert a tapasztaltabb hölgyeket már átvágni nehezebb!!!! „

A FÉRFI ÍRTA:
MEGJEGYZÉS A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.4.

Itt engem az „átvágni” értelmezése érdekelne! Hogyan? Tapasztalatom szerint a „tapasztaltabb” hölgyek inkább a fiatalabb férfiakat szokták átvágni, és főképpen a tisztes családanyákra jellemző, akik bájaikkal még képesek vágyakat ébreszteni, és az otthoni biztonság unalmából könnyebben, könnyedebben, és könnyelműben csavarják el fiatal srácok fejét… ami az előzőek értelmében érthető (micsoda diadal egy középkorú nőnek az, ha a fiatalok hódolnak – persze teljesen jogosan, hiszen éppen a középkor a nők legszebb kora! - a bájaiknak).

„Átvágni nehezebb” – milyen értelemben? Nehezebb ágyba csalni őket? Vagy egy középkorú nőt esetleg az egzisztencia biztosításával lehetne… valahogyan átvágni? Mert ez esetben ez már inkább szélhámosság.
És milyen az a hölgy, aki nem tapasztaltabb? És miben tapasztaltabb, honnan szerezte a tapasztalatot? Ő maga szerezte meg, másoktól hallotta, stb? Ezesetben talán ez is fontos.

***

A NŐ ÍRTA:
”Ezért kell óvni leányainkat oly nagyon a "vadászni vágyóktól", /úgy néz ki fiainkat is/”

A FÉRFI ÍRTA:
MEGJEGYZÉS A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.5.

Talán a fenti eszmefuttatásom alapján azt lehetne mondani, hogy inkább a fiúkat lehetne félteni a nők lelkétől.
A fiúk, férfiak udvarolnak, szinte kényszeresen. Nem is tehetnek mást, hiszen a divat, és a smink, no meg a hivalkodó magatartás ösztönzi őket. Ha úgy vesszük – a nők keltik fel az alvó oroszlánt, mondhatni ők engedik ki a szellemet a palackból, nyitják ki Pandora szelencéjét… vagy sorolhatnám még a költői képeket, amik leírják, hogyan indul be egy folyamat, amit az elindító aztán esetleg mégsem akarna folytatni, de leállítani már nem lehet, pontosabban az elindítója nem tudja, nem akarja, vagy nem érdekli. Nos, ennek persze nem a nők az okai, hanem a média. Szexuális vonzerő – ez kelendő manapság. Tegyük hozzá, a kapcsolatkiépítéstől a munkahelyek betöltéséig szinte minden téren előfordul (természetesen tisztelet a kivételnek, de amikor az esztétikumot előbbre valónak tartják a szakértelemnél, legyen az akár férfiak, akár nők esetében, az már részleges diszkriminációnak kellene hogy számítson, de persze ezt még nem tekintik ilyen kategóriának), és mindkét nem bőségesen él vele.

A fiaink féltését pedig talán könnyű félreérteni. Talán a homoszexualitásra vonatkozik a kijelentés? Mert ez esetben a „vadászni vágyók”-at az olyan tesztoszteron túltengésben szenvedő férfiakra kell érteni, akik nem válogatnak a nemek között.
Nos, a homoszexualitásnak igen komplex a témája, így ebbe ne menjünk bele, maradjuk annál a jelenségnél, ami a mai fiatalembereket elnőiesíti. Óh, igen, a vádlottak padján ez esetben a nők ülnek, ismét, persze ez megint csak egy szempont, a dolog ennél azért bonyolultabb. De lássunk csak egy egyszerű gondolatmenetet. Kezdjük a végénél.

Vannak az ún. lányos fiúk. Ki ezek? Nem kell messzire menni – elég belenézni a jelenlegi reklámokba, klippekbe, a környezetünkben lévő legnépszerűbb nőfalókra, stb. nem nehéz felfedezni sem a nőies jellegű öltözködést (ami itt a kínosan stílus-ügyelőkre is vonatkozik), a lányos arcvonásokat, a gesztusokat, a beszédmodort, és hovatovább az egyre inkább terjedő smink, és testdíszmániákat is, mint piercing, hajfestés, copfok, göndörítés, fülbevaló, stb. Akinek persze nem inge, ne vegye magára. A médiákban a lányos arcvonású férfiakat, fiúkat kifejezetten kedvelik. No de kik választják ki ezeket az embereket, hogy minél többet lássuk őket? Bizonyára azok, akik szerint ez valami ideálféle. A „tipikus” sminkmestereket, és stylist-okat most hagyjuk, bár a nem bevallottan macho-típusok valószínűleg jókat mulattak pl. a megasztár produkciók sorozatos férfi-koncepcióin.

A nőies vonások előtérbe helyezése itt a lényeg! Mert itt valamiféle kulturális alapú társadalmi kiválasztódásnak lehetünk tanúi: a nők mindig is sok időt töltöttek a tükör előtt, az agyuk eleve többet jár a szépészeten. A tömeges emnacipacionalizálódás „robbanását” követően a nők egyre inkább töltöttek be fontosabb pozíciókat, és ahogy már szóltam róla, a mérce egyre magasabbra került a férfiakat illetően, mert a nagyobb képességekkel és lehetőségekkel rendelkező nők ösztönösen náluk nagyobb lehetőségekkel és képességekkel rendelkező partnert kerestek a férfiak között, amiből persze egyre kevesebb lett, és egyszercsak íme: megjelent az ún. „singly”, aki már olyan magasan van, hogy a mércét már nem tudja hová tenni. Talán lenne jelentkező, de ő már mentálisan nem tudja a mércerudat hova tenni - ha párkapcsolatba is kezd, hamar tovább áll, mert a saját értékénél sokkal értékesebb férfit keres. Senki nem mondja, hogy ez tévedés lenne, sajnos a természet így működik hím-nőstény vonatkozásban itt, a Homo Sapiensek körében.

A nők tehát kitartóan szépészkednek – és sajnálatos, szinte már közhelyszerű pszichológiai tény, hogy „mindenki magából indul ki” (ha bárki úgy érzi, tévednék, igaza van, ez rám is vonatkozik, és ebben a témában nem lehet teljesen semlegesnek lenni). Nos, mivel ez így van, és a nők is egyre értékesebbek (biológiai szempontból mindig is azok voltak, sőt értékesebbek, mint a férfiak, vagyis itt sem szabad a férfiak funkcióvesztéséről megfeledkezni!!!) így magukat, sőt a fizikai külsőjüket kezdték mércévé tenni mások megítélésénél. („Mindennek mércéje az ember!”) Talán valahol ez törvényszerű – kutatások kimutatták, hogy a házasságok többsége olyan emberek között történik, akiket magunkhoz hasonlónak tartunk, már megjelenésre is. („hasonló hasonlónak örül”)
És ezzel akár meg is fogalmazhatnánk a konklúziót: az értéküknek tudatára ébredt nők hatása váltotta ki a férfiak elnőiesedését. Hímtársaim, ez sajnos így van!

Soktucat nyüanszot lehetne még felsorolni, pl. a válások miatt az anyáknál maradó fiúgyermekeket ért hatások, a tanári pálya elnőiesedése, stb., mind részben közrejátszik ebben. Sok macho, aki be nem vallottan macho-típus, sok ilyen elnőiesedett fiatalembert cetliz homokosnak, holott ők csak megfelelnek az elnőiesedő világ egyre általánosabb követelményeinek.

Vagyis: talán a „kalandozni vágyó” férfiaktól ebben a vonatkozásban kell félteni a „fiainkat”…

***

A NŐ ÍRTA:
”Igen, a férfiak többsége valóban a gatyóban hordja az indíttatásait, de sietek hozzátenni, a férfi ilyen!”

A FÉRFI ÍRTA:
MEGJEGYZÉS A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.6.

Nos, ezzel részben egyet kell értenem, de had jegyezzem meg mégis – a Homo Sapiens már a közhiedelem szerint lehántotta magáról a szaporodás erősen hormonszabályozta periodicitását, ámde: szexológusi körökben jól ismert jelenség, hogy a hölgyek (tapasztalt-nem tapasztalt, lényeg, hogy klimax előtt legyen még!) a menzesz ciklusok különböző szakaszaiban merőben más elvárásokat támasztanak a férfiakkal szemben – vagyis a nők erősen ki vannak téve a hormonhatások miatti vonzóság megítélésében! Vagyis: az egyik szakaszban a macho, törtető, agresszív típusokat találja vonzónak, másik szakaszban a gyengéd, gondoskodó típusokat. Az egyik szakaszban a megtermékenyítésre képes, ereje teljében lévő hímeket kívánja, másik szakaszban az utódokra és rá vigyázni, róluk gondoskodni képes jellemzőkre vágyik.

Azt hiszem, nem kell senkinek bizonygatni, különösen a nők számára nem, hogy ez így van – sőt, a férfiaknak kéne felfogni, hogy ez a „hullámzás” létezik. Mivel sokan csak egyetlen szerepet képesek és hajlandók játszani, emiatt ezt inkább hisztiként ismerik, mármint ugye a férfiak – míg a nők emiatt hajlanak arra, hogy elforduljanak az imádottan macho, vagy gyengéd párjuktól. És van egy rossz hírem!!! Ez a szakaszfüggés csak a klimax után csillapodik, vagyis kb. kéthetente erőteljes hangulati hullámzás lép fel a nőknél. (Ki, mit és hol hord? A nő meg ilyen!) Sajnos (?), mivel életünk elégé standardok, rituálék közé van szorítva, így a jól indult házasságok és kapcsolatok is hamar félrecsúsznak eme ingadozás miatt, hacsak nincs valami egyéb, szexuálhormonhatás-független közös téma, amiben azért maximálisan egyetértenek, és közösen gyakorolják – igen, hölgyeim, a közös hobbi, vagy legalábbis a szabadidős tevékenységek rendszeres megbeszélése, stb. Ha nincs más, csak a szerelem, akkor óhatatlan, hogy vagy a nő kezd mások után kacsintani, vagy a férfi. (Egy aforizma is szól erről: „A modern, működőképes házasság minimum 3 tagból áll: férj, feleség, szerető – bármelyik oldalon”)

A női klimax-szal ez a vonzódási-hullámzás csillapodik, vagy megszűnik, a férfiakat viszont nem „sújtja” annyira (szerencsétlenek!) a klimax, hiszen halálukig termelnek életképes ivarsejteket (Konfucius apja pl. 70 évesen nemzette a nagy kínai filozófust – igaz, valamit tudhatott: az anyja 16 éves volt ekkor), vagyis a hormonháztartásuk, a nők szerencsétlenségére mindig készen „áll”. Őket a stressz szokta elmerevítetleníteni, (sokszor éppen a nők miatt kompenzálandó(?), és legalább ennyire szenvednek ők is ettől, meg attól, hogy a természetben nem túl gyakori az orgazmus (és jelentősége sincs túl nagy), így a férfiaknak meg kell küzdeni a nők orgazmuskészségének kiaknázásával is, különben férfiként csődöt mondanak. Hangsúlyozom – az orgazmus merőben humán jelenség (a női pláne!), az nem jön úgy magától. (Lásd. – a pornófilmeken a nők szinte váltogatják egymást, alig látni egyet több filmben, a férfi sztárok azonban egy kis csoportot alkotnak, lévén az a képesség-típus a ritkább).

Mára ennyi …

Egy heves vita jelenetei arról, hogy a férfiak tényleg olyan „rosszak”-e, mint ahogyan egyes nők néha gondolják, vagy a nők rosszul gondolják, hogy a férfiak annyira rosszak lennének…

Kép forrása: http://lifeinlomo.blogspot.hu/2009/02/evil-woman.html

/A vita sok pontját szakirodalmi tények támasztják alá: Pl. David P. Barash: Szociobiológia és viselkedés, Hollandia, 1977; magyar kiadás: Natura, Gervai Judit, 1980. – Anne Moir-David Jessel: Agyszex – Női agy, Férfi ész?, Anglia, 1989; magyar kiadás: Gondolat, Vitray Tamásné, Bp., 1992; - Richard Dawkins: A vak órásmester – Gondolatok a darwini evolúcióelméletről, 1986; magyar kiadás: Akadémiai Kiadó-Mezőgazda Kiadó; Síklaki-Simó-Szentesi, 1994; - Joseph P. Forgas: A társas érintkezés pszichológiája, Oxford, 1985; magyar kiadás: Gondolat, László János, Bp., 1989./

***

A nő, aki a férfilélekről nyilatkozik:
„ (…) Ma, amikor nekem is van már gyermekem, /ez sokat számít!/, már inkább gyanakvó lettem ,mint elfogult. (1) Ugyanis olyan aranyosak mind a fiúk az ELEJÉN!!!! AMIKOR MÉG AKARNAK TETSZENI. (2) A csőbehúzó technikájuk 30 után egy nőnél már, szóval nem jön be! Talán ezért szeretik "az öregecskedő feleségeket le kell cserélni". Mert a tapasztaltabb hölgyeket már átvágni nehezebb!(3) (…)”

A férfi, aki a férfiak védelmében nyilatkozik:

MEGJEGYZÉSEK A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN – No.1.

Aki gyanakvó, az nem elfogult?
Aki gyanakodik=”valakiről rosszat tételez fel, gyanút táplál ellene.” Vagy „Felteszi valakiről, hogy ő volt vminek az elkövetője”
Elfogult=”akit ítéletében, magatartásában részrehajlás vezet.”

Nos, a rossz feltételezése, vagy az, hogy valaki elkövetett valamit ugyanúgy elfogultság.

***

MEGJEGYZÉSEK A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN - No.2.

Ismerős az a régi keletű kifejezés (ami reneszánszát éli) hogy „jó parti”? Nos, melyik nemhez kötötték ezt a kifejezést?

Nos, a férfiak az ipari forradalommal kezdődően itt a modern világban a „biológiai funkcióvesztés” stresszét élik át – tkp a régen nagyra becsült „hím szülői ráfordítás” (HSZR) szociobiológiai fogalma már nem igazán nagy jelentőségű. A singly életforma mindig is jellemző volt a nőkre, tkp a férfiak arra kellettek, hogy eltartsa őket valaki, amíg ők természetes ösztönüktől fogva az utódok nevelésével és a közösség összetartásával foglalkoztak. Nos, erre a legalkalmasabb egy jóval idősebb férfi volt, aki már kiépített egzisztenciával, szexuális tapasztalatokkal rendelkezett, stb. A nők mellettük biztos eltartást, és biztonságot leltek. A férfi nem is igen kívánt mást, mint a gyerekek nevelését, a szexuális kapcsolatot, a háztartás vezetését. És akik ezt elfogadták, abba még belefértek a kalandozások is, mindkét fél részéről. Ne felejtsük el itt, hogy a házasság szereprepertoárját kielégítő viselkedésről van szó, amin felül mindkét félnek maradt úgymond magánélete. Persze, ez csak egyfajta homályos felfogás volt akkoriban.

Ahogy azonban a nők dolgozni kezdtek, és kiépíthették saját egzisztenciájukat, és manapság már szinte azokat a nőket nézik ki, akik „csak” a hagyományos szerepeknek akarnak megfelelni… nos, a férfiakra egyre kisebb szükség lett.
A dolog ma már teljesen megfordult – a kulturális „fejlődésünk” teljesen „elfeminizálódott”, és a férfiakban is a nőies jellemzőket ítélik ideálisnak, amiben persze nincs semmi baj, csakhogy el kell viselnünk a következményeket is. Így a férfiak, akarom mondani a hímek számukra természetellenes viselkedésmódokat kénytelenek követni, pontosabban ellentmondásos szerepeket kell követniük, amit megszokhatnak ugyan, - mint ahogyan a ló is a gyeplőt - de lássuk be, a természet nem erre teremtette. Amit meg lehet szokni, az még nem tekinthető természetesnek. Lehetőség, amit ki lehet használni, de meg kell fizetni az árát.
A nőkre egyébként ugyanez vonatkozik! A karrier és a család ellentétes szerepelvárásai sokkal kifejezőbbek, sokkal egyértelműbbek, és talán éppen emiatt került a férfiak hasonló problémája a háttérbe.

Az etológusok rengeteget foglalkoztak a pávák farokdíszének problémájával, és ha valaki kissé utána olvas a témának (a neten számtalan oldalon megtalálható!), akkor némileg tisztábban látja a kérdést. A lényege az, hogyan növelhető a vonzerő a nőstények felé, amikor egy határon túl már a túlélési esélyeket drasztikusan csökkenthetik. A természetben ezek a változások alkalmi mutációk alapján történnek, az embereknél azonban sajnos a kultúra szerencsétlenül gyökeret verhet teljesen életidegen szokásoknak, elgondolásoknak (lásd vallások burjánzása, stb.).

Vagyis, igen, a hímek tetszeni akarnak. A dolog lényege egy többlépcsős, pontosabban többféle többlépcsős folyamat, és (itt most Marx biztosan elismerően buzgón bólogatna, de talán Darwin is egyetértően mordulna egyet) a társadalmi különbségek is meghatározzák. Mert lássunk egy dominóeffektus jellegű folyamatot: a nők biztonság utáni törekvéséről már volt szó.
Tehát: a nők biztonságra törekszenek. - Hol kapják ezt meg? - Egy erős, tehetős férfinél. - Hogyan válasszák ezt ki? - Úgy hogy, megnézik (sokszor nem tudatosan, mert itt a kulturális beállítódás, a gyermekkori élmények erősen meghatározóak), hogy a környezetükben lévő férfipopulációból ki rendelkezik ilyen tulajdonságokkal. (ugye, hogy a sztárolás pl. hasonló vágyakat kelt a fiataloknál?!) – Valószínűleg az anyagilag leginkább tehetős hímek lesznek azok, akik sugallják ezt a biztonságot. – Nos, ekkor jön a gubanc. A nők versengeni kezdenek a tehetősebb, nagyobb biztonságot adó hímekért. Jogos, hiszen egy ilyen hím már válogathat. Vagyis: a tehetős hímre rászállnak a nők. Kénytelenek taktikázni, hiszen a hím valószínűleg hasonló elvárásokat támaszt majd, mint ami hagyományosan szokásos – szexuális partner, gyereknevelés, háztartás - utóbbi kettő lehet baby-sitterrel, és bejárónővel is megoldható, hisz „fussa”, és futni is fogja, hisz a szexuális potenciálba itt nem ildomos bezavarnia az egyéb teendőknek. Így jönnek az egyéb előnyök – ruhavásárolgatás, smink, fodrász, folyamatos training. Hiszen a formát meg kell tartani. – A férfi valószínűleg dolgozik is, valószínűleg keményen, életmódja rendszertelenebb, mint a 6-ra járó, 2-kor végző melós „kollégájának”. Emiatt a rendszertelenség miatt a szexuális házastársi kötelezettségének is rendszertelenül tud eleget tenni, így a nőnek mindig készen kell állnia – vagy ha nincs kedve, vagy biológiailag nem éppen célszerű együtt lenni, akkor kifinomult technikával úgy kell elhárítania a közeledést, hogy még a hím érezzen bűntudatot, stb., amit persze bőséges ellentételező ajándékokkal tud kompenzálni, stb.

De a dolog nem is itt az érdekes, hanem ott, ahol a hímeknek kell udvarolni! Mert tegyük fel a kérdést – ha a tehetős hímeknek valami ilyesmi lehetőségeik vannak, akkor… mi van a többivel? Mert ismerjük el, a tehetősség, mint piramis, egyre ritkuló egyedszámmal gyarapodik, vagyis a piramis felső harmadába tartozók vannak ilyen helyzetben. DE, AKKOR MI VAN A TÖBBI HÍMMEL?????

Az elején aranyos fiúk, amikor még tetszeni akarnak, éppen azért olyanok, mert vetélkedni kénytelenek azokkal, akik a tehetősségi piramis felső részében nagyvonalúan bánhatnak a nőkkel, és válogathatnak. Statisztikailag azok a férfiak kénytelenek úgymond taktikázni, akik számára nem áll rendelkezésre elegendő számú lehetőség. Akit nem rajonganak körül, az kénytelen taktikázni.

És hogy a nők ezt miért veszik be? Nos, nincs olyan ember a földön, akinek nem esne jól a hízelgés. A nők ilyenkor úgymond udvaroltatnak, szinte hagyják, hogy a férfiak körülrajongják őket. ÉS TESZIK EZT AKKOR IS, AMIKOR SEMMI SZÁNDÉKUK SINCS AZZAL AZ ADOTT HÍMMEL, ÉS MÉG GYAKRAN AKKOR IS, HA NEM TALÁLJÁK VONZÓNAK. – Jogosan merülhet fel a kérdés – nem-e a nők hozták létre ezt a szituációt? De ne tegyük fel, és még kevésbé próbáljunk válaszolni, hiszen, ahogyan az elején is írtam, ez csak egy variáció, és ok.

***

Megjegyzés a férfiak védelmében - No.3.

Nos, a fentiek értelmében érthető, hogy 30 éves kor után, persze hogy nem jön be az, amit csőbehúzó technikaként említesz. DE – azért járjuk körül ezt is! Gyermeked van, és ez sokat számít – valóban, ez sokat számít! Felteszem az említett biztonságszükséglet kielégítésre talált, így a 30 feletti, gyermeket nevelő nők már nem adják a meglévőknél alább. De mi van akkor, ha egy a meglévő biztonságot adó házastársnál egy sokkal tehetősebb hím kezd udvarolni, legyen mégoly fiatal is, esetleg (mert a nők a vonzóságuk mércéjét sokszor azzal mérik, hogy a fiatal férfiak/hímek/ mennyire találják őket vonzónak!). A hízelgés mindenkinek teszik.
Ha ezek a „csőbehúzó technikák nem jönnek be”, írod, gondolom ez saját tapasztalaton alapszik. Kérdés – esetleg csupán szexuális célzatú csőbehúzó próbálkozásoknak voltál kitéve? Felteszem a nem szexuális célzatú, tehetős forrással rendelkező próbálkozások, stb. (teszem azt, színház, mozi, vacsorameghívás, utazás, stb.) nem estek volna messze attól, amit a nők kívánnak. Tény, hogy 30 fölött sok nő szexuális készsége sokat esik, pláne gyerek(ek) mellett, így a szexuális célzatú egyértelmű csőbehúzó kísérletek inkább riasztó, mint csábító, már csak azért is, mert a nők biológiailag úgy vannak összerakva, hogy csak hosszabb „szoktatási” idő után engedik magukhoz közel a férfiakat. És ez így van rendjén – tegyük hozzá, az állatvilágban.
Aki gyanakvónak mondja magát, azzal kapcsolatban feltehető, hogy bizony elég sokat gondol „arra”, talán még akkor is, amikor nem arról van szó (megjegyzem, a férfiúi vonzalom, és kapcsolatteremtő kísérleteknek mindig van szexuális tartalmú eleme, ha csak olyan szinten, hogy az illető számára esztétikai élményt jelent a nővel való kommunikáció, hiszen többről esetleg szó sem lehet, vagy olyan akadálya van, amin át sem próbálnak törni). Vagyis – hát persze, hogy nem jön be, hiszen nem a szex a lényeg, hanem a szexuális vonzalom által megszerezhető előnyök – és értem ezt minden nőre. Van egy rosszmájú aforizma ezzel kapcsolatban (ami azonban, valljuk be, akár általános is lehet): „A férfi szexet kap a házasságért, a nő házasságot a szexért”.
Másik értékmérő a nőknél az egyéni vonzóság mérésére, hogy hányszor mondhat nemet a férfiak kísérleteire.

No de egyenlőre ennyit ….

 ***

Folyt. köv.